Nagy Lajos (Anjou Lajos) 1326. március 5-én született, Károly Róbert magyar király és Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő gyermekeként. 1342 és 1382 között uralkodott Magyarországon, és uralkodása alatt az ország nagyhatalommá vált.

Lajos szeretetteljes családban nőtt fel, ahol már fiatalon elsajátította a lovagi élet alapjait, mint a lovaglás, vívás, nyilazás, vadászat, úszás, sakkozás és a verselés. Emellett több nyelven beszélt: magyarul, franciául, németül, latinul és olaszul, így képes volt hatékonyan kommunikálni a kor diplomáciai világában.

Uralkodása alatt Lajos nemcsak Magyarországot, hanem 1370-től Lengyelországot is irányította, ezzel tovább növelve hatalmát. A két ország közötti szoros kapcsolatokat jól mutatja, hogy 1381-ben Velencével megkötötte a torinói békét, amelyet Diósgyőr várában írtak alá. Ekkor kerültek Magyarországra Remete Szent Pál ereklyéi is.

A király 1351-ben elfogadta azokat a törvényeket, amelyek egészen 1848 áprilisáig érvényben maradtak. Nagy Lajos 1382. szeptember 10-én hunyt el, 56 éves korában, és Székesfehérváron temették el.

A „Nagy” jelzőt először egy velencei diplomata, Lorenzo de Monacis használta a 14. században, utalva Lajos emberi és lovagi nagyságára. A 19. századi romantikus történetírók tették népszerűvé ezt a titulust, amely ma már elválaszthatatlan a király nevéhez.